TERVEZZ                                  PLAN

VELÜNK                              WITH US
TERVEZZÜNK     LET'S CREATE

EGYÜTT                         TOGETHER

M, MINT MI                        

Bár mindannyian dolgoztunk – külön és együtt is – különféle reklámügynökségeknél, egyikünk se gondolta volna, hogy új halacskaként kellene fejest ugranunk ebbe a nyüzsgő tóba. Az igény azonban életre hívott bennünket, hiszen mindenki igyekszik megőrizni a gördülékenyen, hatékonyan és rentábilisan működő munkakapcsolatokat. Kedves régi ügyfeleink „nyomására” vettük fel újra a lantot, immár egy teljes jogú reklámügynökséggé összeállva, saját vállalkozás keretei között. És az idő újra meg újra bennünket igazol...

Miért M az Agency? 

Mondhatnánk, hogy ez titok, de inkább a figyelemelterelés másik eszközét választjuk: többféle választ is adunk rá.

M, mint mini, M mint maxi

A lehető leghatékonyabb szervezeti felépítést választottuk: szabadúszó munkatársak körét alakítottuk ki a néhány fős ügyfélkapcsolatos és kreatív mag körül. Biztos lehetsz benne, hogy a kiemelkedő szakmai tudásunk és bőséges tapasztalatunk mellett számodra legmegfelelőbb produkciós munkatárs kapja meg a tőled érkező feladatot, és mindig tartani fogjuk az általad szabott határidőt. Maxikiszolgálás, mini költség.

M, mint Mi

Sok-sok munkahely tapasztalatain átégve, mára nyugodtan mondhatjuk: azt adjuk, amik vagyunk. A lelkesedés, a gondoskodás, a szívvel-lélekkel végzett munka, a rugalmasság, az ügyfél, a szakma és a feladat szeretete, a lendület és a kreativitás nálunk szívből jön. Ráadásul csodásan kiegészítjük egymást.

M, mint Ma

Senki nem vonja kétségbe, hogy változik a világ. A kereskedelmi piac óriási válságokat él át és ez folyamatosan rengeti meg az azt kiszolgáló marketing-szférát is. A legfontosabb elvárás a marketingcégekkel szemben a rugalmasság, mert senki nem tudja mi lesz holnap. Rugalmas felépítésű mini ügynökségként, ránk mindig számíthatsz, a jövőben is.

M, mint M

Elnézve a 007-es kvalitásait és eszközeit, mindannyian biztosak vagyunk benne, hogy az ő főnöke nem lehet más, mint a világ ura. M, a Universal Exports fedőnévre hallgató titkosszolgálat vezetője számunkra azért is példakép, mert az őt éveken át megszemélyesítő Judy Dench a bölcsesség, megfontoltság, hatékonyság megtestesítője és a női erő szimbóluma számunkra.

Létezik egy M ügynök is a filmvilágban, ő a Sötét zsaruk sci-fi vígjáték sorozat állandó rettenthetetlen szereplője, aki kitartásával, kreativitásával hatékonyan végzi el a rá bízott munkát. Kézben tartva minden szálat, biztos kézzel szövi a jövő szövetét.

While we had been working on marketing field at severeal different agencies, none of us thought of jumping in this busy lake as a new little fish. The need gave 'us” birth, because everybody tries to save the work connections, which operate fluently, effectively. We 'took the
lyre' back into our hands, under the pressue of our old kind business partners, and now we are an advertising agency full of rights, in settings of our own business. And time justifies us again and again.


Why M Agency?
We could tell it's a secret, but we choose an other asset of diverting your regard: we give several answers.


M, like mini, M, like maxi
We chose the most effective organizational structure: we collected a circle of freelance collegues around a few-person heart of accounts and creative workmates.Thus, besides of our distinguished professional knowledge and experience, your assignment surely will land at that collegue, who is the most appropriate to it, and we will respect the headline ina any way. Maxi service, mini cost.


M, like matter
Burned through several work experiences, we know what matters. We feel free to say: we give what we are. The enthusiasm, the care, the work made with a will, flexibility, the commitment for the client, the profession and the mission, the drive and the creativity by us is wholeheartedly.

 

M, like momentarily
Nobody contests, that the world is changing. Fast and widely. The trade market is living throught deep crisises, and this permanently rocks the marketing sphere too. The most important expectation towards marketing companies is the flexibility, because nobody knows what tomorrow brings. We are a small agency with flexible set up, you can count on us, in the future as well.


M, like M (Agency, like agent)
If we look at the 007's devices thoroughly, we all are sure, that his boss must be the lord of the world. M – leader of the secret service under the cover name Universal Eports – is a role model for us, because one of its impersonator, Judy Dench embodies wisdom, prudence, effectivity and is simbol of girl power.
There is an agent named M, in movie series Men in black. He is an inevitable character, a fearless, creative, persistent person, who does his work by all odds.

ABOUT US

 
 

SZOLGÁLTATÁSAINK

Tapasztalatszerzésünk a hőskorban kezdődött a webes marketing területén. Dolgoztunk az első és legjelentősebb online kommunikációs ügynökségeknél, majd természetesen a szakmával együtt fejlődtünk tovább a közösségi kommunikáció és a tartalomszolgáltatás irányába. 

Mielőtt választanál a felsorolt lehetőségek közül, mindenképpen szeretnénk a figyelmed felhívni arra, hogy érdemes átfogó dolgokban gondolkodnod. Általában a komplex stratégia a leghatékonyabb, főleg akkor, ha egy kézben van.

OUR SERVICE

We started to collect our professional experiences in 'heroic age' of marketing communication. Our workplace was amongst others the first on market web-agency, and later some of the leader online communication agencies in Hungary. Afterwards we went ahead with the professional way, towards social communication and content service.
Before you start to collect your wishlist from below, we would like to call your attention: it's worth to think on comprehensive way. Experience shows, that the komplex strategy is the most effective, especially, if one hand treats it.

ONLINE 

KOMMUNIKÁCIÓ

  • online kommunikációs stratégiai tervezés

  • weboldal tervezése

  • weboldal fejlesztése

  • meglévő weboldal elemzése (ergonómiai, tartalmi), tanácsadás

  • weboldal beillesztése a kommunikációs stratégiába, kulcsszóelemzés és -tanácsadás, weboldal kulcsszó-optimalizáció (SEO), GDPR

  • közösségi kommunikációs stratégiaalkotás (Facebook, Instagram stb.)

  • Közösségi kommunikációs stratégiai elemzés és tanácsadás

  • folyamatos / kampány jellegű kommunikáció a közösségi médiában

  • Facebook hirdetések kezelése

MARKETING-KOMMUNIKÁCIÓ, ATL, BTL

CONTENT MARKETING

  • sajtó, onine, köztéri hirdetések tervezése és gyártatása

  • rádió- és televíziós szpotok kreatív és gyártatási feladatai

  • szóróajándékok tervezése és gyártatása

  • szórólaptervezés és -gyártatás

  • médiatervezés- és foglalás

  • weboldal szövegezése

  • landing oldalak szövegezése

  • blogírás

  • hírlevél-írás

EGYÉB

  • terméknév-alkotás

  • embléma-, logó-tervezés

  • influencer-kampányok

  • csomagolástervezés

  • marketingkommunikációs anyagok fordítása, magyarítása

  • virtuális asszisztencia

ONLINE 

COMMUNICATION

  • strategy planning of online communication

  • website creative design

  • website developing

  • analysis of existing website (ergonomy, content), consultancy

  • integration of website into the communication strategy, keyword-analysis and - consultation, keyword optimalization (SEO), GDPR

  • creating social communication strategy (Facebook, Instagram etc.)

  • social communication strategy analysis and consultation,

  • permanent / campaign-featured communication in social media

  • handling Facebook-ads

MARKETING-

COMMUNICATION, ATL, BTL

CONTENT MARKETING

  • planning, designing, producting press, online, public square ads

  • creative tasks of radio and tv-spots

  • planning and manufacturing promotional gifts

  • designing and producting leaflets

  • media planning and buying

  • wording websites

  • texting landing pages

  • blogging

  • texting newsletters

OTHERS

  • creating productnames

  • – designing emblems, logos

  • influencer-campaigns

  • packaging design

  • translating /hungarising marketingcommunication documents

  • virtual assistant

 

FILOZÓFIÁNK

OUR PHILOSOPHY

Nálunk a szakmai tudás és tapasztalat a kommunikáció területén, te ismered a piacod, a vevőid és konkurenseid. Azon vagyunk, hogy ezt a két információkupacot a leghatékonyabban és az általad kijelölt költségkeretek között összehangoljuk. Mindezt lelkesen, türelemmel, rugalmasan, kreatívan és a változó piac által megkövetelt nyitottság mellett. Legfőbb vezérelvünk a partnerség, addig gyúrjuk a kreatív gondolatokat, amíg mindannyian boldogok vagyunk vele. És ez általában elhozza a sikert!

We owe the professional knowledge on the field of comunication, you owe the informations about your market, your customers and competitors. We are keen on conciliate these packages of information, on the most effective way and fitted to your budget. We are doing this heatedly, patiently, flexibly, creatively and with openness, demanded by the changing market. Our guiding principle is partnership, we „massage” together our creative thougths until all of us is happy with. And this brings finally the success!

 

FŐBB PARTNEREINK             

Szeretjük a változatos feladatokat, ezért igen színes referencia-palettával rendelkezünk. 

 

Erhardt_pekseg
ismerdmeghazadat_logo
mandycrush.jpeg

MAIN PARTNERS

We love various task, thus our palette of references is colorful.

mg.png
ecorent_logo_szlogen.png
logo.jpg

LÉPJ VELÜNK
KAPCSOLATBA

GET IN TOUCH

Keress minket!

Üzenhetsz a baloldali formon keresztül is, de kereshetsz minket egyenesen e-mailen is. 

E-mail: hello@m-agency.hu